reishi
Site

Vendégkönyv

Írásaim

Szösszeneteim
Kuroshitsuji
D.Gray-man
Fullmetal Alchemist 
Attack on Titan 
Dance with Demon
Egy baba története 
Makai Ouji

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egy baba története

"Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy baba, akinek csak a gazdája szeretetére volt szüksége ahhoz, hogy lélek születhessen a mellkasában.

Történt egy nap, hogy találkozott egy emberrel, aki teljes személyével elfogadta, és gazdája lett, aki rengeteg új élménnyel és érzéssel ajándékozta meg.
Fogadalmat tettek, hogy örökké együtt maradnak.

Sok év telt el, a gazda élete lassan a végéhez közeledett… és még ekkor is a baba hűségesen virrasztott gazdája mellett.

… Mikor végül a eltávozott, a baba sem mozdult többé.”

Lovers Doll

1867
Egy fiatal, húszas éveiben járó gróf, egy gyönyörű babát vett magához.
Rengeteget foglalkozott vele, vigyázott rá. Igazán szerette. A baba, érezvén a törődést, lelket kapott, hogy megjelenhessen szeretett gazdájának, úgy, mint egy élő baba. A gazda nagyon meglepődött, ám szíve mélyén tudta, hogy az ő gyönyörűségének mindig is volt lelke.
Innentől kezdve még inkább azon volt, hogy a babát boldoggá tegye. A ruháit a legjobb szabókkal készíttette, a cipőit cipész mesterekkel, a bútorait remek bútorkészítőkkel és kárpitozókkal, sőt, egy idő után egy híres építészmérnökkel terveztetett és építtetett egy kis kastélyt a baba számára. A sok szép dolog, és – számára hatalmas- kastély láttán a baba szíve valami olyasmivel telt meg, amivel eddig még soha; szeretettel. Az üvegszemeiből könny fakadt. A gróf letörölte azokat.
„Nem tudom, mi ez, de úgy hiszem, valami jó dolog.” – gondolta a baba, és megölelte gazdáját.
Habár a baba nem tudott enni, a gazda még is mindig neki is megteríttetett a szolgáival. Ugyan úgy kapott levest, főételt, desszertet, sőt, még egy kis bort is.
Ha alvásra került sor, a baba egy széken ült a gazda éjjeliszekrényén, habár a kis kastélyában volt ágy, de ő egy pillanatra sem akart távolabb lenni a gróftól, csak amennyire muszáj volt.
A grófot egyre több bálra hívták el, ilyenkor persze otthon hagyta a babát, ami nagyon fájt mindkettejüknek. Egy alkalommal azonban magával vitte.
A babának nagyon tetszett a bál, a szép zene, a ragyogó fények, a sok arany szín, és a gyönyörű színes ruhák. Mivel az emberek ismerték a grófot, tudták, hogy igen csak furcsa ember, ezért nem firtatták, miért hoz magával egy játékot, persze azt mindenki bevallotta, hogy ennél szebbet még nem igen látott, sőt, a hölgyeknek külön kedvükre való volt.
Telt-múlt az idő, s egyre többen érdeklődtek, mikor óhajt megnősülni? Ő maga is érezte, hogy esedékes lenne, hiszen lassan betölti a huszonhetedik életévét, és nincs még örököse. Hiába gondolt erre, tudta, ha ez bekövetkezne, már nem tudna annyit foglalkozni a babával, és ezt nem akarta, ezért hát bálokra is egyre kevesebbet járt el. A baba nagyon szomorú volt, hiszem szerette a fényeket, az arany csillogását. Hogy a gazda kárpótolni tudja, rengeteg arany ékszert vett neki, és készíttetett egy aranyozott körhintát, meg egy aranyhintót. A baba nagyon örült a sok szép dolognak, naponta többször is felült a körhintára, a gróf pedig boldogan nézte a babája boldog mosolyát.
Így éltek sokáig, minden napjuk csodásan telt, a kis baba havonta meg lett ajándékozva egy-egy új kelmével, amiktől mindig nagyon boldog volt.

1887
A gazda betegeskedni kezdett. Gyakoriak voltak a fejfájások, tarkó merevsége, láz, egyre inkább kerülte a fényt, és olykor-olykor eléggé megzavarodott. Végül már a baba is nagyon szenvedett, ezért kérte, hívjon ki egy orvost.
A diagnózis súlyos agyvelőgyulladás volt.
A gazda még két hónapot élt túl, de már rettenetes fájdalmak közt, folyamatos láz mellett „élt”. A baba, amennyire tudta, ápolta, és mindig mellette volt. Énekelt neki, és tiszta szívből szerette.

1888-89
A gazda teste feladta a küzdelmet, és 41 évesen eltávozott. És akárcsak ő, a baba lelke is kiszökött a testéből, hiszen nem volt már, aki ott tartsa.

1988
Száz évvel később munkások jelentek meg a kastélynál. Már omladozott, le kell bontani. Azonban az egyik munkás nagy késztetést érzett az iránt, hogy legalább egyszer körbejárja a kastélyt. El is indult. Hatalmas volt, és még így, omladozó állapotában is gyönyörű.
Az emeltre sétált, ahol a hajdani gróf szobája is található. Benyitott. Az első dolog, ami elé ötlött, a kis aranyozott kastély. Csodálkozva nézte. A kislányának is volt babaháza, de az közel sem volt ennyire szép. Úgy gondolta, hazaviszi neki. Már épp szedte volna össze, mikor az éjjeliszekrényre pillantott, és meglátta a babát. Közelebb ment. Az arcát belepte a por, a festék nagy része lepattogzott, és a ruháját megették a molyok és a kosz. Hiába ez a sok hiba, még így is gyönyörű volt. Fogta hát a babát is, és magával vitte.
Otthon lecsutakolta, a koszos, szakadt ruhát kidobta, és egy ruhazsebkendőbe csavarta, majd odaadta a kislányának, a házzal együtt. A lányka épp most lett nyolc éves, így ez remek ajándék volt a számára.
A baba érezte, hogy a lány szereti, ezért ismét lélek költözött belé. Habár eleinte szomorúan vette tudomásul, hogy nem szeretett grófja tért vissza, és a gyönyörű, díszes ruhák helyett mindössze egy rongyos zsebkendővel van takarva, de a kislány szeretet lassan pótolta ezekért a dolgokért, habár a grófról sosem tudott lemondani.

1998
Telt-múlt az idő, a kislány pedig egyre csak nőtt és nőtt. Az életében átvették a fő szerepet a barátai, a tanulás, a nagybetűs életre való felkészülés, és a szerelem. Már szinte rá sem nézett a babára, csak porosodott a szekrényen, így a baba ismét elvesztette azt, akit szeretett, és vele együtt a lelkét is.

2000
A lány egyetemre készült. Sok mindent összepakolt, hiszen költözött.
- A babát nem viszed el? – kérdezte az apa.
A lány ránézett az egykor imádott tárgyra. Amit régen úgy szeretett, most némi idegenkedést váltott ki belőle. Ennyi idősen ki az, akik babázgat?
Megrántotta a vállát.
- Dobjátok ki.
Az apa szíve megszakadt. Hogy dobhatná ki ezt a gyönyörűséget?
Elkezdett keresgélni olyan helyek után, ahol befogadják a szeretetre vágyó babákat. Talált is egy helyet japánban, egy templomot, ahol egy fiatal szerzetes a szeretet nélküli játékoknak ad otthont, és ha arra kerül a sor, szerető gazdáknak tovább adja azokat.
Az apuka ismét megmosta a babát. Észrevette, hogy az arcán, és a teste néhány pontján meg van repedve. Sajnálta érte, de nem tudott mit tenni.
Gondosan becsomagolta, majd elküldte a templomnak, mellékelve a baba történetét, hogyan találta meg, mennyire szerette a lánya, és milyen kegyetlenül dobta el magától. Még azt is oda írta, szeretné, ha a baba javítására sor kerülne, hiszen nem érdemli meg, hogy ilyen repedések csúfítsák a testét. A fiatal szerzetes szíve majd’ megszakadt, mikor ezeket a szavakat olvasta.
Ő is lemosta, az arcát is, hiszen a festékből már csak néhány folt maradt rajta. Ezután leült, és nekiállt a javításának, hiszen már számtalan babát, és plüssállatot javított. Pár héten belül végzett is vele. A baba ismét szép volt, habár testén és arcán látszódtak az évek gyötredelmei.

2014(?)
Egy fiatal, húszas éveiben járó lány egy nap úgy gondolta, szép dolgokra van szüksége. Az interneten keresgélt. Beírt mindenfélét, „Szép virágok”, „Szép állatok” és azt, hogy „Szép japán babák”.
Már több mint fél órája nézegette a babákat, mikor a szeme megakadt egy különösen gyönyörűn. Rákattintott, és behozta a templom weblapját. Habár nem értett a japán jelekhez, fordítók segítségével valahogy megértette a lényeget. Habár ügyetlen volt az angol tudása is, írt a fiatal szerzetesnek a babával kapcsolatban, és pár hónappal később már meg is érkezett hozzá.
A lány szíve hevesen vert, órákig csak nézte a dobozt, amiben a világ, talán egyik legszebb dolga feküdt. Végül nekiesett a doboznak, és mikor kiszabadította, a szemei könnybe lábadtak. Sokkal gyönyörűbb volt, mint a képeken.
Szerencséjére a szerzetes mellékelt neki egy gyönyörű ruhát, és egy levelet is, melyben kérte, hogy nagyon szeresse őt, de ha még is úgy érezné, hogy elmúlt a varázs, feltétlen küldje vissza hozzá, hiszen bő 14 év alatt összebarátkozott már a többi sorsára hagyott játékkal.
„Azt hiszem, ezt megígérhetem, de biztos vagyok benne, hogy erre nem lesz szükség.” – gondolta a lány.
Megfésülte, majd felöltöztette a babát, és az éjjeliszekrényén egy kis székre ültette, amit az apukája készített a kérésére. Kicsit nagyra sikerült, de legalább elfért rajta.
Órákig beszélt hozzá, elmondta, hogy majd sok szép ruhát fog kapni, és egy gyönyörű festést is, csak legyen türelemmel, hiszen még gyűjtögetnie kell.

Hogy a baba újra kap-e lelket…? A lány nagyon szereti, de lehet, hogy a sok fájdalom miatt, már nem hisz abban, hogy lesz még egy olyan gazdája, mint a gróf, aki feltétel nélkül csak őt szerette, és mindent megkapott tőle… és ők együtt voltak boldogok, húsz éven keresztül.

 

Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2014.04.15. 16:35
2013.11.01. 13:49
2013.09.26. 20:52
2013.08.12. 22:52
2013.08.01. 13:45
Friss hozzászólások
 
Figyelem

+18

Sziasztok.
Ezen a blogon az írásaimat mutatom be. Had szögezzem le, hogy már az elején figyelmeztetésben részesítelek, mivel alkotásaimban dominál a vér, erőszak, obszcén szavak használata, valamint shounen ai/yaoi (azaz fiú x fiú szerelem, együttlét), szóval ha ezek távol állnak tőled, kérlek ne terheld magad velük.
Aki pedig szereti az elborult dolgokat, azokat nagy szeretettel üdvözlöm. Kellemes szórakozást kívánok.

Husi

 


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan